"A barátaim közül egyedül én maradtam!"
"Mindig nézz a hátad mögé, a barátok onnan döfnek!"
„Barát az, aki akkor is hibátlan tojásnak lát, ha éppen van rajtad egy kis repedés.”
„Két ember attól fogva számít igazi barátnak, ha hallgatásuk nem jelent kínos csendet.”
„Az igazi jó barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni.”
"Két fajta ember létezik a földön; az őszinte ember és egy olyan akinek vannak barátai"
„A szerelem vak a barátság csak becsukja a szemét!”
„A barát második énünk.”
"Légy barátja valakinek, de ne mindenkinek.”
„A barát az aki megmutatja: ki lehetnél, az ellenség pedig azt, hogy ki vagy.”
„Igazi barátod az, aki a hátad mögött is csak jót mond rólad!”
„Érdemesebb a barátságért élni, mint a szerelemért meghalni!”
„Egy barát sosem közli, hogy : Én megmondtam – még ha ez is az igazság!”
„Mi lehet kellemesebb, mint egy olyan barát, akivel úgy mersz társalogni, mint önmagaddal?”
’’Egy barát az életed során sokat jelent, kettő rengeteget, három szinte lehetetlen.’’
„Az igaz barát az, aki akkor jön, mikor mindenki más megy.”
„Egy barát az életed során sokat jelent, kettő rengeteget, három szinte lehetetlen.”
„Az igaz barát mindenkit tud rólad, mégis szeret.”
„A barát az egyetlen személy, aki ki tudja javítani a hibáidat – de van annyi eszem hogy meg sem próbálja.”
„A szerelemnek és barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem az Én.”
„Amikor mindennek vége, akkor nem az ellenfeleink szavára, hanem a barátaink némaságára fogunk emlékezni.”
„A barátság olyan, mint egy aranyfonál mely könnyen elszakad, össze lehet kötni ugyan, de a csomó megmarad.”
„A barátság öröme, azt jelenti, hogy valaki rádbízott egy titkot.”
„A barátok olyanok, mint a csillagok. Nem mindig látod őket, de tudod, hogy vannak.”
„A barátság az, mikor egy lélek, két testben él.”
„Nem csak a szerelemben, de a barátságban is létszükséges az érzelemnyilvánítás, még akkor is, ha teljesen nyilvánvaló: a felek rajonganak egymásért.”
"...nincsen szebb kora az emberiségnek mint az első ifjúság évei.
Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátainkban leltük fel az egész világot."
/ Kölcsey /
Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."
/Stephen King/
|